Kovács Balázs / Xrc

[ english / magyar ]

Projektek:

- 2017-SDcard
- 2017-Off-On
- 2016-Webcards
- 2016-Soundraw-cella
- 2016-Copyright_song
- 2016-0,00000038580247_Hz
- 2014-Rendrakas_a_szantofoldon
- 2014-IEM_logo_song
- 2014-Blaues_Rasuchen
- 2013-Torott_Ablak_Galeria
- 2013-Torokban
- 2013-Sounds_of_Pictures
- 2013-SoundDraw
- 2012-video_works_for_mobile_contemplation
- 2012-Pixels_on_Waves
- 2012-Ornamental_movie
- 2012-Descent_on_the_Pine_Creek_Road
- 2011-artuditu_presents_va-friends_are_electric_
- 2011-Voices_of_Egypt
- 2011-Network_Drive
- 2011-Ledrain
- 2011-Brno_videodok1
- 2010-Machine_beggar
- 2010-Figyellek
- 2010-0.01_Hz_Sine_wave
- 2009-Vinyl_sleeve_player
- 2009-Dna_data_sonification
- 2008-Computer_controlled_vinyl_player
- 2007-Termelodes
- 2007-Spam_poetry

Szövegek:

- 2015-ezmba-tortenet
- 2014-no_input
- 2014-Mas_hangok
- 2011-A_szabadsag_csupan_latszat
- 2010-Hang-zene-halozat
- 2009-Erzekszervek_parbeszede
- 2009-Chowning
- 2008-Kalozkodj
- 2008-Hanghalozatok_es_a_metakomm
- 2006-Hattyuhaz
- 2004-deepen
- 2004-csendtoresek
- 2004-Maganmuveszetek
- 2004-Banky
- 2003-Uhfest
- 2003-ModernitasEcho
- 2003-KimCascone
- 2003-Hungaroton
- 2002-KalmarLaszlo_Notturno
- 2001-pithagoreus_zene

CV

szovegek/2015-ezmba-tortenet.txt

A PTE-MK bemutatkozó kiadványa számára készült összegzés
-----------------------

Az elektronikus zenei képzés története a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán

Amikor az elektronikus zenei médiaművészet képzés néhány éves történetét összegezzük, nem tekinthetünk el annak több mint másfél évtizedes előzményeitől sem: az áldozatos, kitartó, olykor technikai és adminisztratív nélkülözésben, máskor a “szaktalanság”, hontalanság érzésével együtt természetesen születő megtűrtség állapotában végzett munka nélkül aligha lett volna képes megszületni ez a képzés. Ezek az alapok igen erős érzelmi kötődést, egy életerős műhely igéretét hordozták, így a munkafolyamatban résztvevők – Vidovszky László, Szigetvári Andrea és Kerestes Szabolcs – munkája érthetően máig érezhető.
De a történet még további gyökerekhez is vezet, melyek egyúttal további mintákat adhattak a képzési terület fejlődéséhez. Az elektronikus művészetek mint kifejezés ugyanis már több évtizede nem jelent ellentmondást a képző- és zeneművészetek között, a médiaművészet szintén, elismert alkotáson keresztül túllépett az alkalmazott művészeti státuszon. Ezt a folyamatot képzésünk már lezárt eredményként, legitimált mivoltában kapta kézhez: társ-szakjaink szerte Európában több évtizedes hagyományok tükrében bontakoztak és bontakoznak a zenei informatika, számítógépes zeneszerzés, hangművészetek mezsgyéjén, és úgy gondoltuk, helyettük is levonhatjuk a tanulságokat: 2010-ben már nyitni kell a társművészetek, interakció és újmédia felé: ezért is döntöttünk úgy, hogy a médiaművészetek területébe is bevezetést nyújtunk hallgatóinknak, és ennek megfelelően, az elektronikus zenei médiaművészet címmel akkreditáljuk a képzést.
Az akkreditációs folyamat 2008-ban kezdődött. Ezt megelőzte több próbálkozás különféle, önálló, vagy szakirányként működő képzési forma létrehozására. A kísérletek kudarcai nem voltak bíztatók, mégis, 2008-ban Vidovszky László felkérésére újra megpróbálhattuk a szakirány létesítődokumentumának (ún. KKK) megfogalmazását. Az eredményként létrejött szakirány az Alkotóművészet és Muzikológia alapszak egyik önálló egysége lett, ami azt jelenti, hogy sem tematikában, sem egyéb kritériumokban nem kell igazodni más, ezen belüli szakirányokhoz, viszont bizonyos egységek (tantervi háló és az abban szereplő készségek, fogalmak) kötöttséget is jelentenek. Ez az állapot kellően nagy szabadságot sejtetett ahhoz, hogy az amúgy alapvetően más megközelítésű képzési programot fel lehessen rajta keresztül vázolni. A dokumentum támogatásra talált, így 2008 őszén el lehetett kezdeni a szakindítási anyag előkészítését. A disszertáció méretű anyagban szereplő tematika, tantárgyleírások, oktatói névsor és egyéb egyeztetések György Hajnal és Nagy Márta segítsége nélkül igencsak lassan készülhettek volna el, így is 2009. februárjában került a Kari Tanács, a PTE Szenátusa, majd a Magyar Akkreditációs Bizottság elé.
Mindeközben Vidovszky László intézetigazgatói státusza lejárt, így az addig Médiaművészeti Intézet felvette a Média- és Alkalmazott Művészeti Intézet elnevezést, igazgatója pedig Vass Bence, majd Nagy Márta lett. Lassan-lassan a bürokrácia is működésbe lépett, 2009. nyarán megkaptuk a szakindítási támogatást (kisebb megjegyzésekkel), s így egy lendülettel pótfelvételi keretében meg is hirdethettük a képzést. Minden ország különféleképp éli meg új dolgok születését. Esetünkben ez volt az a különleges pont, amikor egy új, már nagyon régóta várt képzési terület bevezetésénél bábáskodhattunk, és figyelhettük meg a külvilág reakcióját. Tanulságos és megfelelően vegyes élmény volt a képzést bemutató alkalmak megszervezése, amelyek többségén azzal az értetlen vagy meg nem is értő, de érdekes dolgot sejtető visszajelzésekkel találkozunk, melyek mind azt mutatják, hogy nemcsak a kísérleti, hanem a kortárs zene általában Magyarországon igencsak felszínes megítélésű. Az elektronikus zenét ebből a megítélésből vagy meg-nem-ítélésből eredően egyszerűen nem sorolja a közvélemény a zeneművészetek közé, míg az újmédia- ill. médiaművészet műhelyei egyszerűen csak “lezenézik”, és a tetszik-nem tetszik egyszerűsítő ítéleteire bízzák azt. Egyéni alkotói munkámban is érzem gyakran, hogy zenészek ill. képzőművészek épp emiatt nem fogadják be saját területük részeként, hiába foglalkozik anyagával hasonló elven. A hivatalos utakon emiatt igen kevés pozitív visszajelzést kaptunk: a művészeti középoktatásban előzménye nem lévén, onnan utánpótlásra nem számíthattunk, az autodidakta, underground, önszerveződő közegből viszont annál inkább, mindennek folytán a 2010-es felvételi eljárásra majdnem 50, igencsak tehetséges jelentkezőből kellett kiválasztanunk az első, induló évfolyamot.
A felvételi előkészítő nemcsak hallgatóinknak, hanem nekünk is elő- és felkészítés volt: képesek vagyunk-e valamit adni olyan, az önmaguk területén tehetséges és aktív, az iskoláról mint olyanról viszont negatív asszociációkkal rendelkező közegnek, akik tevékenységük kibontakozását, szakmai közegük megteremtését várják tőlünk? Az akadémiai, konzerváló folyamatok helyett frissítő, továbblendítő, hiánypótló fogalmainkat megcélzó programunk sikeres lehet-e vajon? Tudunk-e ténylegesen médium, azaz köztes szerepet fenntartani, a hallgatóknak ezáltal átjárási lehetőségeket teremteni saját és mások művészeti ágai között? vagy inkább helyezzük-e a fókuszpontot az elmélyült, műhely jellegű és gyakorta izolált munkavégzésre, keveset mutatva, többet művelődve, megfigyelve, elemezve? Ezek a kérdések folyamatosan, a kezdeti pillanatoktól végig kísérték oktatóink munkáját, hallgatóinkkal közös vitáinkat, és döntéseit ki-ki maga érvényesítette majd értékelte ki munkája során. Abban bíztunk, hogy könnyű valami olyat elindítani, aminek csak külföldön, csak jól működő, bevált módszereiből táplálkozhatunk – de azt nem vettük figyelembe, hogy a jelenkori egyetemista nem ugyanazzal az attitűddel húzza fel a fejhallgatót, hogy az elektronikus zene 60 éves történetét önmaga felfedezze, megélje, majd önkéntelenül is, folytassa. Hallgatóink ráadásul nem az utánpótlásképző középfokú intézmények soraiból jönnek, hanem önmaguk normái szerint képződtek, majd szabad döntésből, szabad szellemmel és konkrét elvárásokkal, kritikai visszajelzésekkel vagy épp azok megfoglmazásával, de eltitkolásával, mégiscsak a mai értelemben vett egyetemisták akarnak lenni. Jelenlétük üdítő egy, olykor már középiskolai szintű előadáson, hiszen kérdeznek, reagálnak, önszerveződnek – épp úgy, mint azt egy átlagos egyetemistától is elvárnánk.
Persze az idők változnak, az alternatív közeg utánpótlása kimerült, számos kerülőút, számos nagy eredmény után néhány év alatt egyre fiatalabb és fiatalabb jelentkezőkkel találkoztunk. Nekünk is változtatni kellett “elitista” attitűdünkön: mindent az alapoktól, mindent kis adagban kellett, és mondhatni, kellett volna addig is átadnunk, hogy legyen idő azokat feldolgozni, elfelejteni, újra felismerni, majd végül megszeretni. A kulcsszó természetesen az utóbbi: a szeretet hiányában nincs az a természetes érdeklődés, elhivatottság, ami minden új dolog önkéntelen befogadására lehetőséget ad; és ha nincs mi megkösse tudásunkat, a nyitottságunk is üresség lesz inkább. Nekünk ezt a folyamatot nap mint nap, minden egyes hallgatóval más szinten, de meg kell nyitnunk, folytatnunk kell, és várnunk türelmesen, figyelve a jeleket, amelyek az elakadást mutatják, ugyanakkor észrevétlenül kimozdítva, elősegítve az önmagából kiinduló problémafelvetést, megoldást. Kicsi dolgokkal foglalkozunk (még ha azok igen hangosak is), viszont ezeken keresztül valós, a szakmai életben nélkülözhetetlen rutint szereznek a hallgatók, miként teszik azt más, alternatív pedagógia alapján szervezett oktatási intézmények dolgozó-nebulói is. Ezt a folyamatot felválalljuk, és jelenleg abban bízunk, hogy ez a projektalapú megközelítés esetünkben hatékonyan is működik majd, és ezzel talán megváltozik a bevezetőben írt, olykor negatív konnotáció.

Kiemelt eseményeink:
• Rendszeres közreműködés a szombathelyi Bartók Fesztiválokon, 199?-200?. között
• Rendszeres közreműködés a budapesti Making New Waves fesztiválokon, 2004-2009.
• Bemutatkozó kiállítás a budapesti Ericsson Galériában (2008)
• Közreműködés a veszprémi d’Arts médiaművészeti fesztiválon, 2010.
• Közreműködés a brno-i Multiplace fesztiválokon, 2011-2013.
• Elektronikai bütykölde programok a Zsolnay Negyedben, 2012-
• Médiaművészeti alkotótelepek: Pécs (2008), Székesfehérvár (2009), Tokaj (2009), Pécs (2010), Pécs (2012), Ellend (2013)

További információ:
• blog: http://art.pte.hu/211orchestra/
• facebook-oldal: https://www.facebook.com/ezmba
• hanggyűjtemény: https://soundcloud.com/ezmba-pte
• videó-dokumentációk: https://www.youtube.com/user/ptemmi